Szoftverfejlesztés, innováció, kreativitás és elhivatottság

Szoftverfejlesztés, innováció, kreativitás és elhivatottság

A Prosper Szoftverházat már több mint negyedszázados múltja is az ország legrégebbi szoftvercégei közé emeli.

A Prosper név jelentése fő törekvésünkre utal: célunk, hogy ügyfeleinkkel kötött üzletek során kétoldalúan nyereséget termeljünk, azaz egyre jobban prosperáljunk, ezáltal mind magasabb szinten tudjuk teljesíteni küldetéseinket. Ezért tevékenységünk során a hosszú távú munkakapcsolatok kiépítését tartjuk a legfontosabbnak.

Üzletpolitikánk középpontjában az ÜGYFÉL, a MINŐSÉG és az ÜZLETI EREDMÉNYESSÉG áll. Minden dolgozónk e fogalmak által behatárolt célokat tartja szem előtt minden cselekedetében és minden pillanatban.

A cégről

A Prosper Szoftverház Kft-t (illetve jogelődjét, a Prosper Szoftverház Bt-t) 1991. tavaszán magyar mérnökök és programtervező matematikusok alapították. Az első években a cég tevékenysége szinte kizárólag szoftverfejlesztésre korlátozódott. Ez idővel kiteljesedett vállalatszervezéssel, számítástechnikai tanácsadással (rendszerek kiépítése, üzemeltetése, karbantartása) és kereskedelemmel.

A vevőkör kiszélesedése magával hozta egyre komplexebb feladatok megoldásának az igényét is. Ez a tevékenységi kör és az alkalmazott módszertanok, technológiák bővülését is jelentette.

Ma a Prosper Szoftverház a közép- és a kisvállalati piac szinte teljes körű vállalatszervezési és informatikai kiszolgálását képes ellátni. Munkatársaink felsőfokú végzettségűek, többségükben több, mint egy évtizedes szakmai múlttal és széles körű szakmai ismeretekkel rendelkeznek. A munkavitelt jellemző dinamizmus ötvöződik a kreativitással, amely a hozzá társuló rendszerszemlélettel és szaktudással biztos alapot biztosít a jó minőségű termékekhez és szolgáltatásokhoz.

Küldetésünk

A Prosper Szoftverház küldetése gazdaságilag és humán szempontból stabil, hosszú távú partnernek lenni úgy, hogy ügyfelei a nyújtott szolgáltatásokat és az általa készített termékeket a mindenkori piaci körülmények között magas színvonalúnak és kitűnő minőségűnek értékeljék.

Szakmai megközelítésünk

Egy gazdálkodó szervezet életében minden komolyabb döntés egy-egy mérföldkő, ennek megfelelően kulcsfontosságú az az információs háttér is, amelyre a döntéshozatal támaszkodhat. Célunk, hogy hatékony eszközt adjunk az Ön kezébe döntései minél pontosabb megalapozásához.

A Prosper tevékenysége során olyan megoldásokat készít ügyfelei számára, amelyek integrálják, és rendszerbe foglalják a technikai és humán erőforrásokat, illetve a tudásbázist. Ennek célja, hogy javuljon az ügyfél tevékenységének minősége, nőjön a hatékonysága, még intenzívebben fejlődjön az infokommunikációs kultúrája. Ez megvalósítható egyes részterületeken, de komplex módon is, számítástechnikai és vállalatszervezési projektek kivitelezésével.

Amennyiben Ön nem találja meg a piacon az elvárásainak megfelelő szoftvert, vagy szaktudást, esetleg már éppen túl van egy negatív tapasztalaton, kérem, keressen meg bennünket és beszéljünk a továbblépési lehetőségekről.

Tisztelettel:

Csikár Péter – ügyvezető igazgató

Ügyvezető fotó